Örök éj

"Michael Rogers fiatal, jóképű, szegény, és egy álmot dédelget. Szerelmével a híres építész, Santonix egy házában szeretne élni, amelyet az általa kiválasztott helyre neki tervezne. Aztán egy nap egy álmos faluba veti a végzet, és megtalálja a tökéletes házhelyet. Két baj van: nincs rá pénze, és a helyen átok ül. Cigányok tanyája volt hajdan, és megátkozták, amikor elkergették őket onnan. Michael számára azonban szerencsét hoz a hely: itt találkozik Ellie-vel, a szép, kedves, szelíd és dúsgazdag amerikai lánnyal. Együtt minden álmuk valóra válik, felépül a házuk, és boldogan beköltöznek. De Ellie-t megfenyegeti a faluban élő utolsó cigányasszony, és Michael tiltakozása ellenére hozzájuk költözik Ellie titkárnője, barátnője, a hideg, szőke szépség, Greta. Kire sújt le a cigányok átka? Miért üldözi Mrs. Lee, a cigányasszony Ellie-t a házban és a birtokon? Agatha Christie baljós hangulatú regénye az életmű ismerőinek is tartogat meglepetéseket."

Eddig a fülszöveg, és a kissé megtévesztő, melankolikus borító. A könyv Agatha Christie életművének egy formabontó, abból majdhogynem ki is lógó darabja. Egy olyan lányregény, ami csak az utolsó 20-30 oldalon fordul krimibe, majd thrillerbe, néhol valódi horror felhangokkal.
Teljesen más a nyelvezete is, mint a legtöbb A.C. könyvnek, remekül sikerült ugyanis megragadnia a kissé egyszerű, nagyravágyó, törtető félművelt suttyó stílusát. Mike narrációja végig lekötötte a figyelmemet, képtelen voltam elhatárolódni tőle, képtelen voltam nem a szemén át látni a világot, hanem csupasz valójában vizsgálni azt. Magával ragadott az a hihetetlen akarás, ami belőle áradt, a folyamatos görcs, a feszülés... Ezeken a vágyakon kívül alig mutatott érzelmet, aminek már az elején gyanúsnak kellett volna lennie, de bolond voltam, és elsiklottam a fontos dolgok felett.

Pedig sok fontos dolog volt: Ellie, a drága Ellie, aki mellékszereplő lett a saját életében. A remekül ábrázolt mellékszereplők, akik úgy tudtak fontossá válni, hogy saját szavuk szinte nem is volt a történetben. Mégis, mindezek ellenére szinte a történet kétharmadáig drukkoltam Mike-nak, akartam, hogy beilleszkedjen, hogy megkapja mindazt, amire vágyik. Legalább olyan erősen akartam, ahogy ő akarta a rossz dolgokat. Elhessegettem a gyanút, nem figyeltem az aggódó édesanya, és az emberi gyarlóságot tökéletesen felismerő Santonix szavaira. Nekem Mike volt a hős.

Agatha Christie szándékosan intézte így, altatta el az olvasókat, hogy utána még nagyobb lehessen a kiosztott pofon. Majdhogynem szégyellem magam, hogy engem is elaltatott. Azt hittem ez a történet lesz a kivétel. De nem, nem volt kivétel. A.C. regényeiben hullanak az emberek, így hát az Örök éjben is hullaniuk kellett. A szívem megszakadt értük, mindegyikükért, legyenek jók, vagy épp a leggonoszabbak. Ha összehasonlítom a történetet a Cipruskoporsóval, mely abszolút nem érintett meg, és melyben akár a fél falu elhalálozhatott volna, akkor sem lett volna izgalmasabb, itt már egy halálnak volt jelentősége.

Az igazi gyomrost azonban az utolsó 2 fejezet osztotta ki. Mindig is tudtam, hogy a szörnyek nem az ágy alatt, nem a gardróbban, nem másik dimenziókban élnek, hanem köztünk, emberek között. Bennünk. Talán mindenkiben. Az Örök éj egy igazi szörny története, egy olyan személyé, akinek nincs létjogosultsága ebben a világban, akinek a bűneiért a legsúlyosabb büntetést kell kapnia. Még most is ráz tőle a hideg, ha rá gondolok. Végigszalad rajtam a borzongás újra és újra.

Ami miatt viszont rettentően dühös vagyok a kiadóra, az a rengeteg elgépelés, a tördelési hibák, és úgy általánosságban az Európától szokatlan, szinte már hihetetlen mértékű igénytelenség. Kedvem lett volna piros tollal végigjavítani, ilyen módon dekorálva ki a könyvet.

9/10