Jasinda Wilder: Zuhanok beléd - Falling into you

Olyan érzés volt ezt a könyvet olvasni, mint bekötött szemmel újra és újra nekirohanni a falnak. Nem értettem, miért nem hagyom abba. Nem értettem mit várok, miért erőlködök. Vélhetően a fülszöveg volt az oka, mert az eléggé tetszetős volt, amikor először olvastam.

"Kyle volt az első igaz szerelmem, az első minden értelemben. Aztán egy viharos augusztusi éjjelen ő meghalt, és vele halt az is, aki akkor voltam. Colton nem arra tanított meg, hogy hogyan éljek. Nem gyógyította meg a fájdalmam. Nem hozta rendbe. Arra tanított, hogyan viseljem el. Hogy hogyan éljem meg. És végül hogyan engedjem el.
Nell Hawthorne szerelmes Kyle Calloway-be, aki a legjobb barátja, amióta csak az eszét tudja. Ifjú szerelmük elpusztíthatatlan, az élet csupa ígéret számukra. Aztán egy éjszaka Kyle meghal egy tragikus balesetben, Nell pedig egy életre megváltozik.
A temetésen ismeri meg Kyle bátyját, Coltont. Mindketten küszködve próbálnak továbblépni az életükben, amennyire tőlük telik. Évekkel később újra találkoznak New Yorkban, és Colton rájön, hogy Nell valójában sosem tette túl magát Kyle halálán. Úgy tűnik, a lány mélyen gyökerező fájdalmat, súlyos bűntudatot hordoz, magát hibáztatja a történtekért. Colton tudja, hogy nem volna szabad beleavatkoznia, de nem bír magával. Egyiküknek sem könnyű megbízni a másikban, és mindkettejüknek megvannak a maguk démonai. Együtt megtanulják, mi a fájdalom célja, mit jelent a gyógyulás, és mennyire fontos a megbocsátás."

Szóval a fülszöveg alapján azt hittem, hogy gyász lesz, dráma, igazi, emberi érzelmek, igazi küzdelem a továbblépésért, és esetleg (ha emellé még befér) akkor egy szép szerelmi dráma. Ehhez képest két rövidke novellát olvastam, az egyik egy naiv és kellően hülye kamaszlányról szólt, aki alig mer lefeküdni az első szerelmével, a másik pedig egy önpusztító alkoholista fiatal nőről, aki körbeszexeli a várost egy tetovált egykori hajléktalan bandataggal. Olyan vágások voltak ebben a sztoriban, hogy eszem megállt. Az első blokkból legalább Kyle halála vezet ki minket, de a másodikból? Onnan semmi. Jasinda Wilder egyszerűen csak felírja a fejezet elé, hogy 8 hónappal később, az olvasó pedig ott ül, és próbálja lekarmolni magáról a "na és most mi történt?" arcot, amit lapozáskor vett fel.

De itt még nem értek véget a szenvedéseink. A gyönyörű szürke sorscsapás határa ez a könyv, amiben egy megvadult Rule Maddox (Travis balkézről született féltestvére) fedőneve Colton, MMA harcosokat ver rongyosra, csak azért, hogy utána Andrew Parrish eltitkolt szerelemgyerekeként éledjen fel hamvaiból, egy szál gitárral, és megvalósítva az igazi varázslatot… Úgy énekeljen, ahogy az angyalok.

A tökéletes kis Nell, aki nem követhet el hibát, akinek az apja sokra akarja vinni (értem?!?) ezért nem lehet a lánya terhes idő és főleg házasság előtt, jó egyetemre kell mennie (pedig bukott matekból, wtf?), szóval a gyönyörű kis Nell pedig szerelmes Kyle Broflo úgy értem Calloway-ba, akivel mindig, de tényleg mindig barátok voltak. Együtt ismerték meg a szerelmet (vagy valami ahhoz hasonlót) a testiséget, és együtt léptek az első nagy horderejű döntés küszöbére… Végül ezt a döntést nem kellett meghozniuk. Kyle meghal, és Nell képtelen elviselni a bűntudatot. Ha engem kérdeztek, nem csak Kyle halála miatt szenved, hanem amiatt is, mert ráébredt, hogy nem, nem úgy, nem eléggé szerette őt. Felnőtt fejjel visszatekintve meg kellett értenie, mennyire cukorszirupos, gyerekes, nyálas, rózsaszín volt mindaz, amit megéltek együtt. Mennyire nem volt valóságos.

Nell egyébként kiismerhetetlen, 336 oldal után sem mondanám, hogy volt jelleme, és határozottan ilyennek vagy olyannak tűnt. Ha valamit mondanom kéne róla, akkor írói tévedésnek, és bakik sorozatának nevezném. Egyszer barna szemmel mered a haldokló Kyle-ra, később zöldesszürkén pislog Colton ölében… Egyszer megbukik matekból, később üzleti tanulmányokat akar hallgatni a főiskolán? Annyira hülye, hogy esélye sincs, hogy normális helyre kerüljön, de az apjával benyomatná magát a Stanford-ra? Néhol döbbenetes volt a logikátlanságok ilyen sora…

A szerelmi szál nekem kb. sugárhajtású repülőnek tűnt, ez a két fiatal úgy száguldott egymás felé, illetve át egymáson… Sok volt, hirtelen, érthetetlen.
Máshol meg kevés.

Meglepő módon egyébként a koppintások ellenére sem volt rossz a könyv, de jónak sem nevezném. A stílus egyébként majdhogynem ígéretesnek tűnt, de valahol Colton múltjának 1.5 oldalban történő összefoglalásakor siklott ki ez az egész, ott zuhant bele Jasinda Wilder, minden szereplője és minden olvasója a szakadékba. Fogalmam sincs, komolyan gondolta-e ezt Ms. Wilder, és nem tudom, hogy kerülhetett kiadásra ebben a formában. Sokáig gondolkoztam, hány pontot adjak, de most se vagyok meggyőződve, hogy ez reális.

5 pont

Lick - Taktus

"Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!"

 Hogy is fogalmazzak, és hogy is indokoljak, hogy a pontozás, és amit itt leírok, az összhangban legyen… Nagy kihívás elé állított Kylie Scott. Túl nagy elé.

Mert egyrészről el kell mondanom, hogy ez a könyv szar. Minden elemében. A történet egy nulla, az első fejezetben ugyan nyomokban még vicces, de később ez kihal belőle, nem is érdekes különösebben, a végkifejlet ugyanis már az 5. oldalon tudható előre. A szereplők semmilyenek, Evelyn olyannyira szomszédlány, hogy még a 28. szomszédom is különlegesebb nála, és még róla is többet tudok, mint ami erről a csajról kiderült. Mary Sue. Olyan kagylóhéj, amibe TÉNYLEG mindenki be tudja passzírozni saját magát, hogy szabadon álmodozhasson. David pedig ugyanez férfiban.Olyannyira semmilyen a magassága, kék szeme, tetoválásai ellenére, hogy gyémánt fülbevalóstól meg bakancsostól együtt is tökéletesen ki tudtam zárni, és a könyvet olvasva teljesen mást (valaki hozzám közel állót) képzeltem a helyére. (Végig. Ilyen még sosem volt velem, azt hittem ilyet csak a Júlia-Romana-Szívhang stb. füzetkék váltanak ki az emberekből. Tévedtem. Ms Scott-nak összejött.)

Szóval adott egy fájdalmasan humormentes, szirupos, logikátlan, de szenvedélytől terhelt nagy semmi, ami könyvnek álcázza magát. Amiben a csajszi egészséges, normális alkatúnak van beállítva, (sőt, mi több, teltnek) aztán 20 oldallal később kiderül, hogy a minimális drámát követő minimális fogyása után már a csontkollekció szobatársa farmerében jár, tehát biztosan nem a 75 kg-ot cserélte 45-re, hanem az 50.2-t 49.9-re…

És mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy ez a könyv nem rossz. Kikapcsolja az embert, egy éjszaka alatt sikerült végigolvasnom, és nem igazán éreztem ingert arra, hogy letegyem, annyira szórakoztatóan volt semmilyen. Újabb és újabb baromságok jöttek, felszínes jelenetek, irreális képek… Hollywood, ahogy Ms Scott képzeli, a rockvilág, ahogy Ms Scott látja… Általánosságban, a férfiak, ahogy Ms Scott gondolkozik róluk… Random behozott és kivezetett szereplők, és konfliktusok – Evelyn és Nathan viszonya pl. végig érthetetlen volt számomra. A szenvedélyes jelenetek is elég gyengén írtak, de nem idegesítően, röhejesen gyengén, inkább olyan határokat keresősen. Nem tudta, mennyire legyen, mennyire lehet bevállalós, nem tudta mennyit bírnak az olvasók, vagy éppen a saját regénye, ezért alig mert kísérletezni. Így egyszerre lett primitív, vad, erkölcstelen, és finomkodó, visszafogott és sejtelmes a történet. Ami valahol vicces. De tényleg.

A humorfaktor igazából ebben van, hogy a lány mennyire irulós-pirulós, milyen visszafogottan gondolkozik mindenről, a szexről is, és hogy fordul ki magából, amikor az ősbunkó biovibrátor tahóként viselkedik. Jókat nevettem a könyv nyelvezetén (és külön gratulálok a fordítónak, mert az eredeti angolba belepillantva azt kell mondanom, remek munkát végzett), és a kialakuló helyzeteken. Hihetetlenül vicces (persze közben valahol szomorú), hogy ez a regény sem szól másról, mint hogy unalomig ismételi a sztereotípiát, miszerint a nőket bármikor le lehet nyugtatni azzal, ha… és ha AZT megkapják, akkor nem számít semmi, se a kommunikáció hiánya, se a viták, se a bizonytalanságok… Érdekes, hogy ezt a tévképzetet 99%-ban nők terjesztik az ilyen regényekkel.

Miért nem utáltam ezt a könyvet mégsem? Miért szórakoztam rajta kifejezetten jól? Egyrészt mert nem vártam tőle semmit, és pontosan annyit adott, amennyit ígért, 3 óra gondolatmentes kikapcsolódást. Másrészt mert rendkívül szerethetően próbál tanmese lenni rosszfiúknak, jókislányoknak, rosszlányoknak és jókisfiúknak egyaránt. A szereplők előbb-utóbb rákényszerülnek arra, hogy kommunikáljanak, kiálljanak magukért, és meghozzanak olyan döntéseket, amiket a saját jólétük érdekében meg kell hozniuk. Megtanulnak ezt-azt magukról, és a világról, és ez nagyon pozitív és szerethető.

Igazából semmit se vesztettem volna, ha nem olvasom el ezt a könyvet, de mégis látom, hogy az egész sorozatot megszerzem majd, mert olyan volt az agyamnak ez az egyszerű, tét nélküli repetitív kis semmiség, mint egy jóféle rágógumi. Elnyimmogtam rajta, és ahogy teltek az órák, távozott belőlem az elmúlt napok feszültsége.

Szóval a Lick egy terápiás célú nyálrománc, és ha valaki semmi többre nem vágyik, mint arra, hogy elolvashassa, milyen az, ha szép és gazdag emberek szeretik egymást, akkor érdemes megvennie.

8 pont

This Girl - Ez a lány - Slammed 3

Ahhoz, hogy a Szívcsapás sorozat utolsó részéről bármit is mondhassak, az első és a második részről is beszélnem kell. Szerettem ezt a sorozatot, és szerettem Will Coopert. Elviseltem Layken Cohen-t. Szerettem a kissrácokat. Szép utazás volt. De hogy is kezdődött? Egy költözéssel.

"Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik.
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény.
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között."

Gondban voltam az első rész elolvasása után, mert adott volt egy sablon szerelmi történet, és egy sablon szakítás, ezerszer is olvasott, elcsépelt konfliktussal, és hosszú oldalakon keresztül olyasmik miatt vergődött a két főhős, ami miatt talán teljesen felesleges. Épp mire meguntam mindezt, és úgy kezdtem érezni, hogy mindenki megbolondult, aki az egekig magasztalta ezt a könyvet, megkaptam Colleen Hoover-től a pofont, ami már kijárt, amiért képes voltam „lenézni őt”.

Az egész történet olyan éles kanyarral váltott irányt, hogy pislogni sem volt időm. Később a sírástól erőm se nagyon. Utólag értelmet nyert a vergődés bő 90%-a is, a maradék 10%-nál fenntartom, hogy a főhős és a főhősnő egyszerűen ostobán viselkedtek.
Kel és Caulder halloweeni ötleténél pedig megérkeztem a történetbe. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy nemcsak az év, de az étvized legjobb monológja hagyja el Layken száját. A szituáció, ahol és ahogyan elhangzik, csak még megrázóbbá teszi. Csak potyogtak a könnyeim, és át akartam ölelni azt a végtelenül bátor 18 éves kislányt nőt, majd Will felé löködni, hogy nézd, ott a gyógyszer minden kínodra, majd ő segít. Még a bankszámlám is leürítettem volna, ha ezzel zöld lámpát adhatok nekik.

A borítóval nem vagyok teljesen kibélkülve, de hát hogy a pillangóba lehetne más rajta, mint egy pillangó? Minden a helyére került. Arról viszont nem vagyok meggyőződve, hogy kell-e folytatás, valóban elbír-e egy ilyen történet egy második részt. Hiszen ez, akármilyen szomorú is, egy tündérmese. A folytatás pedig már a való élet lesz, annak minden nyomorával, és bűzével, dolgos hétköznapok egy formabontó családban, ahol megfér négy árva, egy intézeti gyerek, egy feminista és rendkívül tudálékos kislány. Nem tudom, akarom-e látni, ahogy két alig huszonéves két kamaszt nevel. (Hazudok, persze, hogy akarom látni! Will-ből sosem elég.)

Amit még fontosnak tartok kiemelni. Két elképesztően jó ötlet is volt a könyvben, amiket be kéne vezetnem a saját életemben is.
– A melyik inkább „ismerkedős” játék.
– A fénypont-mélypont napelemzős játék.
Szuper mindkettő.

Így lett 10 pontos a Szívcsapás története, persze csak azért, hogy a második kötetet, a Visszavonulót jól lehúzhassam.

"A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.

A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.

Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…"

Hello Olvasó, Isten hozott a szexi Will fejében, és abban a folytatásban, ahova az első rész megjelenése óta félve akartál megérkezni. Belezuhantam ebbe a történetbe, mint Alice az üregbe a fehér nyúl után, és hiába rettegtem tőle, többé nem volt megállás.

Azon túl, hogy kissé felesleges folytatás volt, egy rettenetesen zavaró dolog is volt a könyvvel kapcsolatban. Valahogy sikerült megcserélni az oldalak sorrendjét a kötéskor, 270 után jön a 274-5, majd utána a 271… Először meg is ijedtem, hogy hiányzik belőle egy lap, aztán szimplán dühöngtem, hogy ott van az, csak elbújtatva. Nem súlyos baki, csak olyan amatőr dolog. Kár érte. Rontotta az élményt.

A borító szép, Kiersten karakterét imádtam, Eddie sajnos kevesebb szerepet kapott, hiányoltam a remek meglátásait és a humorát. Viszont imádtam Will fejében lenni. Kéne egy Will Cooper mindenkinek.

Az idealista, mindenfajta szexuális kapcsolatot nélkülöző szerelmi történet kicsit negédes volt nekem, de sikerült behúzniuk a csőbe, mert a „nagy megdöbbentő esemény” bekövetkeztekor sírtam. Nagyon tetszett, ahogy Will szemén át láttatta az eseményeket az írónő. Ahogy ismételgette a mondatokat, a szavakat, ahogy a monotóniával próbálta megnyugtatni magát, az elképesztően valósághű volt. Szinte éreztem magam mellett a padlón fekve, és majdhogynem képes lettem volna vele ordítani.

Majdhogynem. Kár, hogy a „nagy megdöbbentő esemény” tök felesleges klisé, bár előrébb lendíti kettejük kapcsolatát, mégis felesleges kör, kiszámítható, tudjuk, hogy jön, mint december 6-án a Mikulás. Hatásosabb lett volna, ha nem gondoltam volna előre, hogy hmm… Még csak a könyv közepén vagyok, kibékültek… Hmm… Itt most valami „nagy megdöbbentő esemény” következik majd.

Viszont szép az utolsó randevújuk miatti keretes szerkezet.
Imádtam Julia humorát, megdöbbentő, hogy holtában jobban csillogtatta, mint életében.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, de azért többet vártam. Több tökfaragást.
Fénypont: A srácok tehetségnapja, ahol slam-előadást tartottak.
Mélypont: Vaughn.

Így lett 8 pontos a Point of Retreat.

"Colleen Hoover, a New York Times bestseller írója a viharos szerelemmel, szenvedéllyel és fájdalommal teli Szívcsapás-sorozattal számos olvasót ejtett rabul.
Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban. De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki.
Az Ez a lány-ban Will a saját szemszögéből meséli el Laykenhez fűződő, bonyolult kapcsolatát. Kettejük jövője azon múlik, hogyan birkóznak meg a múlttal a közkedvelt Szívcsapás-sorozat záró részében."

És így jutottunk el a This Girl-höz, ahol ismét Will narrál, és ahol mindent megtudhattam róla, amit eddig nem. Tudtátok róla, hogy félig puerto rico-i? Na, hát én sem. És azt, hogy többet tudott Julia-ról, mint mi olvasók? És hogy elájul, ha szülni lát valakit? Főleg, ha az a valaki fontos számára?

Will Cooper <3 Még mindig.
Slam poetry <3 Még mindig.

Ez a könyv? Pont az, ami, és annyi, amennyi. Egy kellemes visszaemlékezés Will szemén át, egy korrekt kis leporelló, tulajdonképpen az első két kötet elolvasása után ez a harmadik bárhol felcsapható, Will és Lake életének bármelyik fejezetét érdemes újraolvasni, és a fiú szemén át újranézni. A történet csak a románcra fókuszál, és kicsit talán a halálra is, de ez elengedhetetlen (ismerve az alapot). Semmi lényeges újdonságot nem tudunk meg, semmi érdemi pluszt nem ad, mégsem egyszerű újramesélés, sokkal több annál. Ajtó Will gondolataiba, szívébe, amin végre engedi belépni az olvasót. Sokkal inkább érzelemközpontú, és sokkal kevésbé koncentrál az előző 2 könyv cselekményére. Nem a megtörtént eseményeket láttatja újra, inkább arról mesél, Will mit élt át mindeközben.

Csak még jobban megszerettem őt. Örülök, hogy a harmadik részt sem hagytam ki, és annak is, hogy happy enddel búcsúzhattam el a szereplőktől. Szép utazás volt.

Ezért 10 pontos a This Girl, nem azért, mert valóban annyit érdemel.

Leo - A szerelem csillagjegyében

"Evie és Leo állami gondozott gyerekként találkoztak, és barátság szövődött közöttük. Az évek alatt kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és megfogadták, ha Evie 18 éves lesz, együtt kezdik el felnőtt életüket.
Amikor Leót váratlanul örökbe fogadják, és el kell költöznie, megígéri Evie-nek, hogy keresni fogja, és néhány éven belül visszajön érte. A lány azonban nem hall felőle.
Nyolc évvel később, történetünk idején Evie már nehéz körülményei ellenére is kialakította az életét. Van munkája. Vannak barátai. Elégedett. Ekkor egyszer csak feltűnik az életében egy férfi, aki azt állítja, hogy a lány rég eltűnt szerelme, Leo küldte, hogy kutassa fel őt. Tagadhatatlanul vibrál közöttük a levegő. De vajon megbízhat-e Evie a vonzó idegenben? Vagy lehet, hogy az titkol valamit a Leóhoz fűződő kapcsolatáról és a srác sok évvel azelőtti eltűnéséről?"

Mia Sheridan! Beszéljünk meg valamit!
Valami nagyon fontosat. Ha már lopod Monica Murphy Heti csajának fő konfliktusát, akkor valahogy úgy kéne lopnod, hogy legalább olyan jó, vagy inkább jobb legyen az, ahogy Te megírod. (Ha Monica lopta Tőled – mindketten 2013-ban jelentetek meg – akkor pedig bocsánat kérek, de nem sajnállak érte, mert MM ki tudta bontani a drámát, Te viszont képtelen voltál.) Ha már alig 240 oldal áll rendelkezésedre, akkor érdemes több időt szánni a valódi érzelmekre, és a valódi fájdalomra, félelemre, haragra, stb… Nem, Mia, az orgazmus még mindig nem érzelem. Az, ha egy könyvben 200 oldalon keresztül folyamatosan szexelnek, még mindig nem minősül cselekménynek, főleg akkor nem, ha olyan fájdalmasan gyengén van megírva, mint ahogy a Leo-ban sikerült.

Pedig jó az alap. Nagyon jó. Árvaház, nevelőszülők, két jobb sorsra érdemes, dühös gyerek, akiket bántottak, elhagytak, eldobtak, akiket kvázi kivetett magából a „normálisak” társadalma. Egy kamaszkori szerelem. Egy nagy ígéret. Két tétova felnőtt, aki még mindig keresi önmagát, és akik keresik egymást is… Ez eddig szuper. De elrontottad Mia. Annyira elrontottad, hogy nem találom a szavakat.

1) Elrontottad, mert a fiút a pokolból mesés gazdagságba dobtad. 2) Elrontottad, mert nem engedted, hogy megismerjük, és megszeressük a férfit, csak annyit láttattál belőle, hogy jóképű, gazdag, és minden tekintetben potens. 3) Elrontottad, mert a mesés gazdagság árnyoldaláról alig 10 sorban meséltél. 4) Elrontottad, mert a főhősnő annyira semmilyen (túl szép, túl jó, mégis túl üres). 5) Elrontottad, mert a szerelmesek szinte semmit nem beszélnek, szinte alig ismerik meg egymást, és a férfi vagy ágyba viszi, vagy ajándékokkal kényezteti a kedvesét (semmi intellektualitás, semmi mélység). 6) Elrontottad, mert két külön kötetben írtad meg a két szemszöget, pedig sokkal többet adhattál volna az olvasóknak, ha hagyod Leo-t mesélni, vagy ha engeded, hogy néhol átvegye a gyeplőt…

Pedig az események fősodra még ennyi hibád ellenére is ígéretes, és a második rész, Leo könyve vélhetően sokkal de sokkal izgalmasabb, érdekesebb lesz.

A könyv további hibái: 
– Díszmeleg legjobb barát, akinek a melegségén kívül semmi funkciója, és semmi pluszt nem ad a történethez: pipa
– A Christian Grey -effektus, egy férfi csak akkor lehet vonzó, ha szemérmetlenül gazdag: pipa
– A túl soknál is sokkal több szex: pipa
– Faék egyszerűségű nyelvezet: pipa
– Minden harmadik oldalon 4-5 soron keresztül értesülhet az olvasó arról, hogy az egyébként templom egere szegénységű lány milyen ruhát vesz fel, hogy süti be a haját, és hogyan sminkel: pipa -> Megjegyzés: Mia! Kit érdekel ez? Sokkal fontosabb lenne, ha a szereplő arcát látnám, az egyéni hangját ismerném fel, mint az, hogy tudjam, barna vagy bordó pulóvert húz, és leggingsben megy-e futni, vagy buggyos melegítőnadrágban. (Szerintem életemben nem olvastam még olyan könyvet, amiben a semmiből ennyit öltözött volna a nő, és ennyit göndörítette volna a haját… Még Twilight-Bella is csak 2 emlékezetes öltözködős jelenetet produkált az első részben, de Evie ebben legalább 20-at. Röhej. )
- A borító megintcsak borzalmas, de a két szörnyű külföldiből tán a jobbat sikerült átvenni.

A könyv előnyei:
- A múltban játszódó jelenetek szépek és szerethetőek, a kislány Evie és a kamasz Leo közti románc sokkal hitelesebb és igazabb, mint bármi, ami később történik a könyvben.
- Van olyan beszélgetés a könyvben, két női karakter között, ami nem egy férfi karakterről szól.
- Leo szemszögét érdekesnek állítja be (tán az is lesz).

Megrendeltem a második részt is, mert Leo könyvére nagyon kíváncsi vagyok, de ha a minőség nem ugrik egy hatalmasat, Miss Sheridan és én lezárjuk nem túl gyümölcsöző kapcsolatunkat. Végleg.

5/10