Anna Todd: Miután - After 1-2-3

 MIUTÁN

"EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE.
Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott.
Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább. Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott. Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt. Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához. Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt? Talán azért, mert ez szerelem?
Anna Todd AFTER című fanfictionjét milliók olvasták a WATTPAD-en, és az egész világon lenyűgözte az olvasóit. Itt az idő, hogy ön is megismerkedjen az internet legtöbbet emlegetett könyvével."

Előzetes benyomások-gondolatok:
– A GABO reklámja egy pillanatra felkeltette az érdeklődésemet, hiszen egy nagyívű, szép, szokatlan (nem klisé) szerelmi történet, ami milliókat hódított meg? Hát mi lehet ennél jobb? Aztán a racionális énem kerekedett felül. Mi lehet ennél jobb? Bármi. Ez nyilván egy elcsépelt kliséhalom, egy olyan bestseller, amiből 12 egy tucat…
– Aztán guglizni kezdtem. Anna Todd? Fanfiction? Wattpad? Az érdeklődés halvány szikrája úgy halt el bennem, hogy időm sem volt felfogni, hogy vége lett. Onedirection? A vész, amit az X-Faktor a világra szabadított, immár az irodalomban pusztít? Jézusom. Végül egy rendkívül kalandos úton (megismerkedésem az 5 kisfiú bulvárbeli szerepléseivel, ezzel együtt a Larry Stylinson videókkal – ne is kérdezzétek – és magában Harry – irreálisan, elképesztően szép arcú, könyökképű – Styles-szal – aki azért így „felnőve” szögletesebb és csúnyább lett) eljutottam Hardin-ig, aki ugye Harry maga… Vagy legalábbis volt. Vagy legalábbis akinek a directioner Anna képzelte. (Sosem hittem, hogy valaha életemben le fogom írni a directioner szót. 1 hónappal a 29. születésnapom előtt megtörtént. Epic.) Szóval körbeértem rendesen.
– Bár meg vagyok győződve arról, hogy Larry Stylinson valós, hogy Harry Styles és Louis Tomlinson inkább egymás „kövét fújják”, nem a médianyilvános lányokét – és tegyük hozzá a videóikat tekintve abszolút aranyosak, szerethetőek is együtt, szóval ha tényleg homoszexuálisok, akkor teljes mellszélességgel mellettük állok, és fiúk, hajrá azzal a coming outtal, tojjatok a management fejére, a rajongók íg is imádnak titeket – mindezt azonban még súlyosítja az is számomra, hogy Harry Tündérmanófejű Baba Styles egy olyan fiúcska, aki ha atombiztosan hetero lenne, akkor sem mozgatna meg bennem semmit, mert maximum az örökbefogadási inger mozdulna meg bennem, meg az anyai ösztönök, nem épp a vágy, vagy a feromonok… Szóval abszolút nem tudom elképzelni őt Hardin-ként. Még a mostani, csontosabb verzióját sem, a borzalmas hajával. Emiatt kénytelen voltam megcsavarni a történetet, és Hardin számomra egy David Boreanaz a Buffy időszakban „hibrid” lett, Kicsit borzasabb hajjal, és világosabb szemekkel. A zöldet alapból elvetettem. Bocsánat a rajongóktól. Így, David-et magam elé képzelve már könnyebb volt beleélni magam, hogy itt most románc lesz és szexuális energia. :)
– Megrendeltem a könyvet. A borító gusztustalan, és nem, nem mentő körülmény, hogy ez az eredeti, mert már ott is gusztustalan volt. Már a dobozból kivéve is gyűrött, ócska hatást kelt, és a gerince már új állapotában is meg volt törve 3 helyen. Mikor kinyitottam, és belelapoztam, már fordultak is ki a lapok az aljánál, a ragasztókötés kb. ennyit tud. Vaskos könyv, de kb. wcpapírra nyomva, tehát a tartóssága 3 perc meg egy gondolat. Ez újra elkedvetlenített, de igyekeztem felülemelkedni a gondokon.
– Beleolvastam az elejébe. Tessa 2 perc után az agyamra ment. A jókislányok jókislánya, aki – természetesen – ártatlan, rakott szoknyában jár, vasalt blúzban (tegyük hozzá, hogy én ordenáré trehány vagyok ebben, és ami „nem lógja ki magát”, vagy száradáskor nem húzható egyenesre, az „úgy marad”, emiatt 1) kínosan ügyelek arra, hogy szépen szárítsak mindent 2) megkérek valakit, aki tud vasalni, hogy segítsen ki), ami már kapásból halálra idegesített. Tessa teljesen életszerűtlen, és életképtelen, és már annyi ilyen irodalomszakos, visszafogott, könyvmoly, leendő író/szerkesztő stb, karakterről olvastam, hogy üdítő kivétel lett volna, ha végre egy matematikus, programozó, vegyész, stb lett volna a főhősnő. Sajnos nem kaphattunk valami újat, hanem az ezerszer elkoptatott panelekből építkezett Anna Todd. Tessa pontosan ugyanolyan, mint a többi hasonló elvont jógyerek, akit szépen megront a rossz nagyfiú.
– Elkövettem egy nagy hibát, beleolvastam a történet végébe is, és rögtön földhöz akartam csapni a könyvet. Másoljuk Simone Elkeles-t, Miss Todd? Ráadásul rosszul? Lepedő? Komolyan? LEPEDŐ? Itt vágta el magát végleg nálam a könyv, és azt hittem, nem lehet rosszabb.
– Lett. Büszkeség és balítélet… Üvöltő szelek… Ezerszer elpuffogtatott klasszikusok, ahelyett, hogy végre valaki valami újat hozna. Bármi újat. Oroszokat, spanyolokat, kortársat, bármit! Még skandináv krimik iránti rajongásnak is örülnék, mert végre az is más lenne, nem „mindig ugyanaz”. Félreértés ne essék, imádom ezeket a könyveket, de unalmas már, hogy mindig mindenki CSAK EZEKET imádja, és itt ki is fújt az érdeklődés, no meg a kultúra…

Aztán nekiültem olvasni. Először a medencében, aztán a medence mellett egy padon. Végül már az ágyon. Azon vettem észre magam, hogy minden előzetes gond ellenére a sokadik fejezetnél járok, és még mindig falom a lapokat. Bár ott az érzés, hogy „olvastam már ezt, máshol, mástól, talán jobban is megírták már mások”, mégis… Haladtam előre töretlenül. A morcos Boreanaz-Hardin befészkelte magát a gondolataimba, és már-már utáltam Tessa-t, amiért ő kapja meg… Minden rosszat el tudtam feledni, amit fentebb írtam össze előzetesként… Elfelejtettem a mai napom, a munkahelyi gondokat, a fáradtságot is, hagytam, hogy kiürüljön a fejem. Sokkal többet kaptam ettől a könyvtől, mint amit az előzetes benyomásaim alapján vártam. Újdonság nincs benne, koppintás annál több. A szereplők idegesítőek, és sablonosak. Mindegyiküket láthattuk már máshol. Aki csak egy ilyen YA/NA határon egyensúlyozó regényt olvasott, ezt is olvasta, mert pont olyan, mint a többi… Hardin passzív-agresszív viselkedése is ismerős, legalább 20 másik fickót tudnék mondani, aki ugyanígy játszik. És mégis… Valamit tud ez a könyv, valamiért képes az embert magával ragadni.
A pontozással emiatt nagyon nagy bajban vagyok. Mert azért szar ez. De nagyon..

6 pont

Nem túl nagy lelkesedéssel bár, de szűk fél évvel később úgy döntöttem, ha már a GABO kiadó folytatta a sorozatot, akkor én is tovább próbálkozom, és a második részt is elolvasom.

MIUTÁN ÖSSZECSAPTUNK 

"Tessa mindent elveszíthet. Hardin semmit sem veszíthet… csak Tessát.
Miután összecsaptunk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt.
A nehéz kezdet után úgy tűnt, hogy Tessa és Hardin végre egyenesbe jön egymással. Tessa már megtapasztalta, hogy Hardintól nem áll távol a kegyetlenség, de nagyon megrendül, amikor egy váratlan esemény lerántja a leplet a kapcsolatuk eredetéről, és Hardin titokzatos múltjáról. Már megszokta, hogy Hardin olyan, amilyen… De tényleg ő az a mély érzésű, figyelmes fiú, akibe a durva felszín ellenére beleszeretett… vagy egész idő alatt egy idegen volt? Tessa legszívesebben elmenekülne, de ez nem olyan könnyű. Kísértik az szenvedélyes éjszakák emlékei, nem tudja elfelejteni Hardin érintését és mohó csókjait. Mégsem biztos abban, hogy el tud viselni egy újabb megszegett ígéretet. Annyi mindent feladott és kockáztatott Hardinért! Az iskolát, a barátait, az anyjával való kapcsolatát. Otthagyta a barátját, aki igazán szerette, és most talán egy ígéretes karrierről is le kéne mondania miatta. Tényleg itt lenne az ideje, hogy továbblépjen. Hardin tudja, hogy hibát követett el, talán a legnagyobbat egész életében. Mégsem adja fel harc nélkül.
De meg tud-e változni? Meg fog-e változni a szerelem kedvéért?"

 Több mint 1000 oldalnyi Hardin és Tessa vergődést kínlódtam már végig, és legalább 500× olvashattam arról, hogy ez az agyhalott libuska besütötte a haját és sminkelt… És most nem vicceltem. Minden egyes rohadt nap, amiről beszámolt, úgy indult, hogy besütötte a haját és sminkelt. (A kedvenc idézetem ebben a témában: "Úgy döntök, hogy a változatosság kedvéért most egyenesen hagyom a hajamat, de amikor megszárítom, nagyon furcsának találom, ezért inkább besütöm.") Ennyi hajsütéstől már tuti teljesen tönkrement a haja… Amilyen hülye ugyanis, kizárt, hogy azt legalább normálisan és óvatosan tudja csinálni. Szóval már ettől megőrültem. De a feketeleves csak eztán jött.
Ilyen ugyanis a világon nincs. Miss Szende Szüzike, aki dévaj szexistennőként dörgölőzik és smárol vadidegen pasasokkal elit klubokban – natürlich részegen – aztán még ő van felháborodva, ha a birtokló típusú exe ezen berág? Miss Ártatlan Cukcsimukcsi, aki még a kollegáját is hülyíti, mert annyira nyomorék, hogy képtelen egyedül lenni, és ha Hardin nincs, azonnal rá kell tapadni valaki másra, mert a Twilight-ból azt tanulta, hogy csak akkor van értelme az életnek, ha valakinek az oldalán lóghat…
Még mindig az Üvöltő szeleknél tartunk. Komolyan. A lány egy kiadónál dolgozik, és imádja a könyveket, és hűűű de művelt meg ügyes meg okos ééééés mégis az Üvöltő Szelek a kultúra non plus ultrája nála.
Az egész gagyi. Még mindig. Kismillió olyan mondatot ki tudnék emelni, amitől rosszabb napokon egy irodalomhoz kicsit is konyító ember röhögve vágná fel az ereit.. De nem fogom megtenni.
Miért?
Mert ez a mocsok még mindig pokoli szórakoztató. Még mindig kikapcsol, és mivel Hardin még mindig jól működik elterelésként, ha fiatal David Boreanaz vonásokkal képzelem magam elé. Hardin beszólásai viccesek, a jelleme még mindig egészen szerethető, szóval tudja kompenzálni azt a hülye libát, aki vélhetően Anna Todd 1000 oldalas ponyvabeli kiterjedése. Miss „Kérlek, mondd el, mit tettél a múltadban, meg fogom érteni”. Miss „Ez megbocsáthatatlan, nem is ismerlek, hányok tőled”. Miss „úgysem teszem azt, amit mondasz, akkor se, ha csak annak lenne értelme”. Tényleg kikapcsol ez a tömény idiotizmus. Még a tamponmizérián is tudtam röhögni, annyira szánalmas volt.
Az olyan gyöngyszemek és ellentmondások, mint az a bizonyos frufru, ami ugye nem létezik, mert hiába próbálta rábeszélni Trish, hogy vágasson frufrut, nem tette meg, majd később ezt a nem létező frufrut tűzi el, hogy ne lógjon a homlokára… Na azok teszik igazán szórakoztatóvá ezt a könyvet. Érdemes tollal jelölgetni az ilyen blődségeket.

4 pont

MIUTÁN ELBUKTUNK

"Tessa és Hardin élete eddig is bonyolult volt. Most még bonyolultabb lett. 
Miután elbuktunk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt.
Tessa pont az élete legnagyobb döntését hozza meg, amikor minden megváltozik körülötte. Először az ő családjáról tudnak meg addig rejtegetett titkokat, aztán Hardin családja okoz nekik váratlan meglepetéseket. Ezek a felfedezések mindent más megvilágításba helyeznek, és még jobban megkérdőjelezik a közös jövőjüket, amelyért már annyit küzdöttek. Tessa élete kezd szétesni. Semmi sem az, aminek hitte. Sem a barátai, sem a családja. Hardin, az egyetlen személy, akire támaszkodhat, nagyon dühös lesz, amikor tudomást szerez Tessa döntéséről. Ahelyett, hogy mellé állna, mindent elkövet, hogy megtorpedózza a terveit. Tessa tudja, hogy Hardin szereti, és bármi áron meg akarja védeni. De más szeretni valakit, és megint más beengedni az életünkbe. Tessát kezdi kimeríteni a féltékenységi jelenetek, a féktelen dühkitörések, és a bűnbánó bocsánatkérések ördögi köre. Senki iránt sem táplált még ilyen heves érzelmeket, senki sem gyújtotta így lángra a testét… De meddig képes a tűz és a szenvedély ellensúlyozni ezt a sok drámát és szenvedést? Azelőtt elég volt a szerelem, hogy összetartsa őket. De ha Tessa most a szívét követi… akkor vége lesz a kapcsolatuknak? 
Anna Todd elsőkönyves író, aki Texasban él a férjével. Valószínűleg megdöntöttek néhány rekordot, amikor alig egy hónappal az érettségi után összeházasodtak. A férje háromszor teljesített szolgálatot Irakban, és Anna addig különféle alkalmi munkákat vállalt. Többek között eladó volt egy illatszerboltban, és adatfeldolgozó az adóhivatalban. Mindig szeretett olvasni, rajongott a fiúbandákért meg a romantikus regényekért. Most sikerült egyesítenie a három szenvedélyét, és nagyon élvezi, hogy az élete egy megvalósult álom lett."

 Nem hittem a második rész után, hogy lehet fokozni a Tessa iránti utálatomat, de Anna Todd tudta fokozni. Mit tudta? Nem múlt idő. Sajnos jelen. Még mindig tudja fokozni! Ez a véglény, mert ez nem nő, nem ember, nem gerinces, szóval ez a gerinctelen szardarab, aki nőnek képzeli magát, végképp kihúzta nálam a gyufát. Ilyen szintű visszafejlődést még életemben nem láttam, mint amit itt ez a dög 2 könyv alatt produkált. Ez ugyanis olyannyira szerelmes Hardin-ba, hogy amikor a srácot a kicsapás veszélye fenyegeti, és egy fegyelmi tárgyaláson ül, Tessa inkább Zed-del enyeleg, és a tárgyalásról kilépő állítólagos szerelmétől még azt is elfelejti megkérdezni, egyáltalán kicsapták-e. Ennyire hülye és ennyire önző, hiszen TessaVilágban egyetlen dolog létezik, Tessa maga. Minden és mindenki más csak biodíszlet, Hardin csak biovibrátor, hiszen semmi mást nem becsül benne… A 9 éve nem látott apját ugyan képes befogadni, megetetni, és megajándékozni ruhákkal, hiszen ő ilyen kedves, önfeláldozó, és nagylelkű, de még vele sem képes normálisan viselkedni. Például beszélgetni.
Azt csodálom, hogy Hardin nem ütötte agyon. A helyében addig vertem volna a szuka fejét a falba, ajtóba, padlóba, bármibe, amíg lélegzik. Meg még utána 35-40 percig a biztonság kedvéért, hogy fel ne támadjon. Az ilyen agyatlan zombiktól ugyanis minden kitelik.
Érdekes, hogy sokan szidták Hardin-t ebben a történetben, az indulatkezelési problémáit, a folyamatos dühét, én pedig inkább azon csodálkoztam, hogy hogy lehet ilyen nyugodt. Nem verte agyon Zed-et, nem ütötte ki Miss Seattle-be költözök, de nem szólok neked róla fogait… Csodáltam az angyali türelmét (és most nem viccelek). Hardin meglepően jól látja a világot és az embereket. A naiv agyhalott véglénynek mégsem sikerült elmagyaráznia. Egyetlen dolgát nem értettem. Azt, hogy mit szeret ebben az önző rüfkében… Miért győzködte saját magát is arról, hogy Tessa túl jó neki? Erre ebben a 676 oldalban sem kaptam választ.
Mondtam már, hogy tényleg 676 oldal ez a mocsok? És azt, hogy több mint 1700 oldal szemetet olvastam Miss Todd-tól, és még mindig nem történt semmi? Az első rész langyos limonádéja, és a második rész szórakoztató együgyűsége és minősíthetetlensége után ez a rész már vérforralóan szar volt.
Már fel se teszem azokat a kérdéseket, amiket fel akartam… Hogy miből telik neki ennyi göncre? Mi a francnak süti be újra és újra a haját? Hogy lehet jó a munkájában, ha ennyire ostoba? Miért kedvelik mások? Ha Miss Todd ennyire szerelmes volt Harry Stylesbe, hogy ennyi oldalt írt róla, akkor miért nem adott neki egy olyan nőt (vagy férfit) aki boldoggá is tudná tenni? Miért ezt a véglényt kellett megálmodnia?
Továbbra is csak arra tudok gondolni, hogy Tessa= Miss Todd személyesen, az ő gondolatai, az ő logikája… És innentől iszonyatosan sajnálom a férjét, és megértem miért volt annyiszor Afganisztánban. A helyében én se vágytam volna haza, akármilyen csinos is a gringa.
A függővégre nem is mondok semmit. Az első rész végére bekerülhetett volna ez a szál…

2 pont

És még van 2 rész... Nem tudom mit remélhetek még...

Grey

"…mert minden történetnek két oldala van.
E. L. James újraírta az elmúlt idők legsikeresebb bestsellerét.
Eljött a várva várt pillanat, amikor a Szürke-rajongók végre a titokzatos és izgató Christian gondolatai közé férkőzhetnek. Christian Grey szavain, gondolatain és álmain keresztül végre megtudjuk a titkot, mit gondolt a férfi az Anastasiával folytatott szenvedélyes kapcsolatáról.
A férfi gyönyörű, okos és a hatalom megszállottja. Világa rendezett, szigorú szabályok szerint működik, de fájdalmasan üres, mindaddig, amíg Anastasia Steele be nem lép az életébe. Miért nem képes ellenállni Ana csendes szépségének? Miért nem tud elszakadni tőle? Mi űzi ebbe a vakmerő és szenvedélyes viszonyba, ami mindkettőjüket felőrli? Ana átlát az álcának használt ridegségen, amivel Christian gyermekkori traumáit és szeretetlenségét palástolja. Vajon képes a lány csillapítani a fájdalmat, vagy a férfi lelkét emésztő sötét vágyak és öngyűlölet végül elűzik mellőle azt, aki az utolsó reménysugár lehetne az életében?
„Christian rendkívül összetett személyiség – nyilatkozta James –, az olvasóimat mindig is izgatták a vágyai, a gondolatai, és persze múltjának sötét árnyai is. Nagy öröm volt számomra ismét visszatérni Ana és Christian világába, és újraélni a történetet.”
Az Ötven árnyalat-trilógia világszerte 125 millió példányban kelt el, ez a könyvkiadás történetének eddigi legsikeresebb sorozata. E. L. James GREY című regénye június 18-án, Christian születésnapján jelenik meg az USA-ban."

Ennyi lenne a fülszöveg, és a majdhogynem esztétikusnak tekinthető borítót felcsapva kezdődik is a horror, eljő az apokalipszis, és valami olyan pusztulat bitang fos dolog történik, amire szavak sincsenek.
Hogy miért utálom A szürke 50 árnyalatát, és két folytatását, azt ennek a blognak a keretében még nem volt alkalmam kifejteni (és ennek a posztnak a keretében nem is fogom, de ígérem, külön posztot szentelek neki, mert megér - legalább - egy misét.), de a Grey elemzéséhez ennek ismerete nem is szükséges.
Előre le kell szögeznem, a Grey-t is utáltam. A szürkénél sokkal jobban. Miért is alakult ez így? Miért lett az érem másik oldala, avagy a fonák ezerszer, sőt, milliárdszor rosszabb, mint az egyébként is rühellt színe?
Hol is kezdjem...

A könyv több mint 700 oldal. Ismétlem, több mint 700 oldal. (Csak összevetésképpen, a Háború és béke ennek épp a duplája, több mint 1400 oldal... Tehát ez a könyv hosszban egy fél háború és béke...) 700 oldalon azért illene történni valaminek, nem igaz? Kéne cselekmény.
Na ez az, ami itt nincs. Három mondatban el tudom mondani a főbb történéseket, és a fő konfliktust.
Christian meglátja a kétbalkezes, barnahajú, jellegtelen, ártatlan Ana-t. Christian megszerzi magának az ostoba nőt, aki eközben romantikus ábrándokat szőve beleszeret. Christian - természetének engedelmeskede - a szart is kiveri a lányból, természetesen közös megegyezéses "BDSM" keretében, majd a lány elhagyja. Történet vége.
Ez a három dolog történik. Megismeri. Kiéli a vágyait. A nő lelép.

Ha nincs cselekmény, ha semmi sem történik, akkor mivel telik a 700 oldal? Őszinte leszek, azzal együtt sincs fogalmam róla, hogy olvastam az eredeti trilógiát, amiben a nő szemszögét ismerhettük meg, ott a könyv kb. 2/3-a arról szólt, hogy az ostoba liba Christian szépségét csodálja... Itt igazából valami olyasmi zajlik, hogy Ana harapdálja az ajkát, Grey-nek ettől folyamatosan erekciója van, és a nő szépségét dicsérgeti magában. Néha telefonál egyet, néha hoz egy-egy döntést, mert egy multimilliárdos cégvezetőről beszélünk, aki egy gigavállalatot irányít egy laptopról egy hotelszobából teljesen egyedül... Hiszen zseniálisan intelligens, kiemelkedő sportember, tud zongorázni, gyűjti a klasszikus irodalom első kiadásait, makulátlan az ízlése, mindig elegáns, mindig jó döntéseket hoz, és Bill Gates és Steve Jobs is hozzá járt üzleti tanfolyamra. Mert Grey ilyen zseniális. Igaz, hogy a cég valós működéséről semmi információt nem szerzünk ebből a könyvből sem, igaz, hogy valódi probléma sosem merül fel, komoly dilemma elé E. L. James egyszer sem állítja a főhősét, de nem baj, érjük be azzal, amit kapunk.
Szóval Grey 700 oldalon keresztül bámulja Ana-t, beszélget a saját farkával, és a farka mindenre reagál. Ana hajára, Ana illatára, Ana ajkaira... A horzsolásra Ana lábán. Christian farka nagyjából olyan szerepet tölt be ebben a történetben, mint Ana belső istennője az eredeti trilógiában, egyfajta dupla narrációt kapunk általa, saját, Grey-étől eltérő szemszöget, valamint némi disszociatív személyiségzavart. Ami, valljuk be, rendkívül ijesztő.

Ha eddig azt hitted, kedves olvasó, hogy C. G. egy beteg állat, akkor most rá kell döbbenned, hogy mekkorát tévedtél. Ostoba Ana szemüvegén át egy pszichopata, szociopata vadbarom képe rajzolódott ki, aki fizikailag és mentálisan is bántalmazza a vele levő nőt, minden létező módon elnyomja, és igyekszik olyannyira megtörni, hogy az, ami a nőből marad, már nyomokban se emlékeztesse az eredetire, hanem az ő igényei szerint formálódott szexjátékszer legyen, ami sosem gondolkozik, ritkán kérdez, de mindig készséges. Az árnyalat-trilógiában Christian szimplán csak ennyi. De a Grey-ben ennél jóval több. Itt pontosan nyomon követhető, hogy vadássza le a lányt, hogy követi, hogy méreti be a telefonját, hogy zsarolja bele a szüzessége elvesztésébe, és hogy zsarolja bele a se veled se nélküled jellegű, szinte kizárólag szexen alapuló, fizikai és lelki bántalmazást bőségesen tartalmazó, rendkívül egészségtelen kapcsolatukba, aminek a végkifejlete előre borítékolható. Valóban félelmetes oldalról oldalra előrehaladva látni, hogyan töri meg a naiv, ostoba kislány ellenállását, hogyan teszi szinte állatias módon magáévá, hogyan hagyja a legérzékenyebb pillanataiban magára... Néhol a hideg rázott ezektől a jelenetektől. (Olvastam valahol a neten egy szürke 50-es poént, amiben azt írták, hogy csak azért romantikus erotikus könyv kategóriában árulják, mert a pasi mocskosul gazdag, ha egy vízvezetékszerelő lenne, akkor a gyilkos elmék egyik epizódjának könyves feldolgozásaként kéne eladni... Teljesen igaz.)

Ha eddig azt hitted, hogy nem lehet rosszabb, akkor bizony megint tévedtél.
Christian gondolatait olvasni olyan, mint a Lepkegyűjtő fejében járni, ahol néha látogatást tesz Ted Bundy, és Andrei Chikatilo is. Grey ugyan nem öl nőket, de legalább olyan elszabott a lelkivilága, mint a fentebb említetteknek. Grey pszichiátriai eset, akinek gyógyszerekre, terápiára (és néha egy gumiszobára) lenne szüksége, nem pedig szubmisszív ostobákra, akik adják a lovat a marhaságai alá.

Egy percig nem tudom sajnálni a fickót, hiába a múltja tragédiája, hiába a drogos anya, hiába az anya halála, és a kanapé alá gurult zöld kisautó… Grey kapott egy második esélyt az élettől, olyan esélyt, ami egymilliárdból egy embernek adódik, és ennek ellenére 700+ oldalon keresztül semmi másról nem olvashattunk, mint arról, hogy szegény nyomorult Grey, akinek ekkora fájdalmakat kellett átélnie, szegény Grey, aki Elena áldozata, szegény Grey, akit még a csúnyagonosz Ana is elhagy…
Ha őszinte akarok lenni, okádtam ennek a fickónak minden gondolatától. Az E. L. James által ebbe a könyvbe beleköpött Christian ugyanis se nem mély, se nem érdekes, se nem intelligens. Egy ösztönlény, egy papírmasé Patrick Bateman… Nem találok rá szavakat. Rosszabb, mint bármi, amit az Árnyalat-trilógia alapján képzeltem. Egy fickó, akinek 30 évesen odáig terjed a kifejezőkészsége, hogy mindent a nemesebbik szerve rándulásaival reagál le? (Jó, tudom, ez E. L. James kifejezőkészségét jelzi csak tökéletesen pontosan, illetve azt, hogy mennyire ismeri/nem ismeri a férfiakat az írónő, de akkor is vicces.) Szálanként tudtam volna kitépni a hajamat, de ha minden egyes pénisz-említésnél kirántottam volna egy szálat, mostanra kopasz lennék. Ana belső istennője, akivel az az agyhalott nő járja a vitustáncot a saját fejében, kutyafüle Grey kommunikatív péniszéhez képest.

A könyv mérlege: E. L. James még mindig hülye, Grey még mindig beteg, de már lassan fokozhatatlan mértékben (ha ebből is trilógia lesz, nyilván fog ez még fokozódni). Ana még mindig egy idióta. A történet még mindig egy talicska trágya. Grey, aki elvileg egy kőgazdag „úriember”, ebben a könyvben 2 arcát mutatja. 1) tahó vadállat, ha rangban, hierarchiában, anyagi helyzetben alatta állóval beszél 2) idióta nyiforgó kislány, ha Ana nem úgy cselekszik, ahogy ő elvárná, és ez a kettősség a könyv legnagyobb hibája.

Mégsem ezért mondom, hogy tűzrevaló ez a könyv, nem a minősíthetetlen stílus, nem a cselekmény hiánya miatt. Minden korábban említett fekáliát elfogadtam volna, ha egy olyan férfi főhőst hoz E. L. James, aki VALÓBAN képes egy ekkora cég vezetésére, akinek van elég töke a saját és mások életének kézben tartásához. De ez a Grey, ez a nyafogó életképtelen olyannyira töketlen, hogy azt se nézem ki belőle, hogy a helyi WalMartig el tudná vezetni a családi terepjárót… Végig az volt az érzésem, hogy áramot kéne vezetnie, de mielőbb.

Értékelés: Minősíthetetlen
-10/-10 - mert ennél kevesebbet nem tudok adni

Taking Chances

Van egy könyv, amiről a molyon már elmondtam szinte minden rosszat. Egy könyv, ami a legvadabb rémálmaimban se jöjjön elő, soha többé. Egy könyv, ami rosszabb, mint a Twilight. Egy könyv, ami rosszabb, mint a Szürke 50 árnyalata... Egy könyv, ami rosszabb MINDENNÉL, amit valaha olvastam. Igazi trash skálás, méghozzá olyannyira, hogy ingyen sorsoltam ki mazochista jelentkezők között, és még az ajánlott postát is képes voltam fizetni, csak, hogy megszabadulhassak tőle. Pedig, ha megnézzük a fülszöveget, és figyelembe vesszük, hogy Vörös Pöttyös, elsőre akár még ártatlannak is tűnhet. 

"A tizennyolc éves Harper egész életét tengerészgyalogos apja szigorú felügyelete alatt töltötte, most azonban elérkezett az idő, amikor végre a saját életét élheti, és olyan tapasztalatokra tehet szert, amelyekről korábban csak az apja egységében szolgáló újoncoktól hallott. Harper hatalmas reményekkel kezdi meg első évét a San Diego-i Állami Egyetemen. 
Új lakótársának köszönhetően Harper hamar belecsöppen a bulik, a helyes pasik, a családi élet és a mindent elsöprő érzelmi viharok világába. A szíve csaknem kettészakad, amikor egyszerre szeret bele új barátjába, Brandonba és szobatársa bátyjába, Chase-be. Kemény külsejük és viharos múltjuk ellenére a fiúk imádják Harpert, és bármit megtennének érte – ha kell, félreállnak, csak hogy ő boldog legyen."

Ezzel reklámozza magát a könyv... Elhúzza a mézesmadzagot, kizárólag azért, hogy az első adandó alkalommal beletaposson az ember gyomrába, lerúgja a veséjét, megrepessze a lépét, és kizabálja az agyát az fülén és az orrán keresztül. 

Figyelem! A következő értékelés rengeteg csúnya, de azért nyomdafestéket még valamennyire tűrő szót fog tartalmazni, ezért előre is elnézést kérek.

Ha három szóban kéne értékelnem ezt a könyvet, azt mondanám, hogy irreális, ostoba, kidolgozatlan.
Mivel rettentően dühös vagyok Molly McAdams-re, és főleg magamra, amiért megvettem ezt a f*st, nem három szóban fogok értékelni. Őszintén mondom, hogy kategóriájában ennyire rosszat tán még életemben nem olvastam. Ha azt hittem, hogy Bella Swan az antinő a tvájlájtból, és ő lesz a LEGALJA a főhősnők között, hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Harper kilométereket ver az önző, idióta, csak magával törődő Bellára. Harper nem csak ostoba, önző, gyerekes, éretlen, és idióta, hanem emellé még egy rohadt szemétláda is, aki a szerelem címke mögé rejtőzve olyan válogatott kínzásoknak teszi ki a két szerencsétlen fiút, aki az útjába akadt, amilyeneket más az ellenségével se tenne meg. Elképesztő ez a nő. 

A negatív karaktereket általában szívlapáttal akarom agyonveretni, de ezt a szörnyeteget, ezt szívem szerint élve boncolnám fel. Centi széles darabokra tudnám vágni egy életlen bicskával és egy műanyag kanállal. Ha valaki egy Parancsnok mellett nő fel, egy bázison, akkor ugye logikus, hogy az az első dolga, hogy piercinget rakasson az ajka felé, amint eljött otthonról. Ugye? Aztán elrohanjon egy buliba, ahol ágyba bújik (nem szexuális értelemben) egy számára idegennel, akibe persze RÖGTÖN beleszeret, párhuzamosan azzal, hogy beleszeret az illető idegen srác lakótársába is… Ez a NORMÁLIS viselkedés egy támaszponton nevelkedett lánytól. Úgy tört ki az apja által emelt falak közül, mintha nem is 18 éves lenne, hanem 3. Felelősségérzet nulla, józan ész megintcsak nulla. Mindent és mindenkit tönkretesz maga körül, és eközben természetesen saját magát is. Egy másodpercig nem tudom sajnálni ezt a nőt, sőt, válogatott szenvedéseket kívánok neki. 

Az instalove elképesztően dühítő, az, hogy a nagy semmit is képesek meglátni benne ezek a férfiak, és mindketten ennyire szeretik őt, vérforraló. Az egész egy agyrém.
De ezt még mind lenyeltem volna. Az életszerűtlen monológokat, a botrányos dialógusokat, a pocsék fordítást simán elfogadtam volna. Amit viszont képtelen voltam, az a két fiú családja… Mindenki MINDENT megbocsátott ennek a kis szutyoknak, mindenki szinte automatikusan ÉS AZONNAL befogadta, az egyik szerelme szüleit alig pár hét után anyának és apának hívhatta, a másik szerelme szülei tolerálták, hogy egyik kapcsolatból ugrál a másikba, és hogy párhuzamosan hülyít két jobb sorsra érdemes embert. SENKI NEM vágta pofon, és nem mondta azt, hogy térj észhez lányom, egy hazug görény vagy, és nem érdemled meg egyik férfi szerelmét se, mindenki inkább csak simogatta az álszent kis lelkét, hogy Harper drágám, Te olyan jó ember vagy, jó lélek, Téged csak elterelt ez a két nagy szerelem…. Röhög a vakbelem… Életszerűtlen, eltúlzott, ócska tündérmese, ami már-már annyira negédes, hogy a visszájára fordul. 

Az egyik nagy konfliktus 100 kilométerről bűzlik, hogy hazugság, Harper mégis felül neki, és elüldözi az egyetlent, akit érdemes lett volna választania.
A másik nagy konfliktus pedig gyomorforgató. Nem tudom, hogy normális emberek hogy reagálnak arra, ha (nem lehetek spoileres) szóval arra, ami történik, de ha az én „menyem” két héttel „bizonyos események után” már egy másik férfival csókolózva vigasztalódna, biztos, hogy nem simogatnám megértően a buksiját, hogy édes kislányom, hát ez is egy nagy szerelem, hanem kitépném a szívét a torkán keresztül a 10 körmömmel. Mert ilyet normális nő nem csinál.
Hogy a két férfi főhősről is szót ejtsek.
Chase érdekes személyiség is lehetne, de nem kap teret, nem kap időt. Nem ismerjük meg, bár a két fiú közül kérdés nélkül őt választanám.
Brandon annyira kétdimenziós, hogy hiába van jelen, nincs ott igazán. Instalove, instakedvesség, instaminden…
McAdams szerintem minden létező romantikus könyv főbb momentumait egybe akarta olvasztani ebben a karakterben, hiszen verekszik (mint Travis, meg a Real főhőse, meg… ) birtokló, bár tagadja (mint Edward, mint Travis, mint…. ) okos (mint Travis, mint Edward, mint…. ) Stb. Szóval Brandon igazából egy herélt Travis light, akibe szinte minden más romantikus férfi főhőst beleoltottak, de az életet, a valóságosságot, a szerethetőséget kilúgozták belőle a biztonság kedvéért. Csak, hogy biztosan ne ártson… 

Történik, ami történik, ez megint spoiler lenne, nem mennék bele inkább… De oldalról oldalra nyúlt az arcom, és a végére fel akartam gyújtani az egész könyvet, kitépni a lapokat, megtaposni, stb.
Egyrészt mert van ám egy olyan szó, hogy bizalom. Meg egy olyan is, hogy logika. Sőt, szókapcsolatban is létezik, logikus gondolkodásként. Hát, ebben az univerzumban semmi sincs ebből. Amit ez a Harper nevű szörnyeteg tesz, arra pedig szavak sincsenek.
Ez nem szerelmi történet, ez inkább pszichohorror.
Aki jót akar magának, az nem olvassa el, és SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem adja 14 -18 éves kamaszok kezébe, mert ha erről az agyhalott Harper-ről vesznek példát, akkor szomorú jövő elé nézünk össztársadalmi szinten.

Gyöngyszemek a könyvből:
„elfojt a magzatvíz”
„szereltek”
„de viszont”
Folytassam?

Nincs az a pontszám, ami ezt kifejezné.

-10 pont