Grey

"…mert minden történetnek két oldala van.
E. L. James újraírta az elmúlt idők legsikeresebb bestsellerét.
Eljött a várva várt pillanat, amikor a Szürke-rajongók végre a titokzatos és izgató Christian gondolatai közé férkőzhetnek. Christian Grey szavain, gondolatain és álmain keresztül végre megtudjuk a titkot, mit gondolt a férfi az Anastasiával folytatott szenvedélyes kapcsolatáról.
A férfi gyönyörű, okos és a hatalom megszállottja. Világa rendezett, szigorú szabályok szerint működik, de fájdalmasan üres, mindaddig, amíg Anastasia Steele be nem lép az életébe. Miért nem képes ellenállni Ana csendes szépségének? Miért nem tud elszakadni tőle? Mi űzi ebbe a vakmerő és szenvedélyes viszonyba, ami mindkettőjüket felőrli? Ana átlát az álcának használt ridegségen, amivel Christian gyermekkori traumáit és szeretetlenségét palástolja. Vajon képes a lány csillapítani a fájdalmat, vagy a férfi lelkét emésztő sötét vágyak és öngyűlölet végül elűzik mellőle azt, aki az utolsó reménysugár lehetne az életében?
„Christian rendkívül összetett személyiség – nyilatkozta James –, az olvasóimat mindig is izgatták a vágyai, a gondolatai, és persze múltjának sötét árnyai is. Nagy öröm volt számomra ismét visszatérni Ana és Christian világába, és újraélni a történetet.”
Az Ötven árnyalat-trilógia világszerte 125 millió példányban kelt el, ez a könyvkiadás történetének eddigi legsikeresebb sorozata. E. L. James GREY című regénye június 18-án, Christian születésnapján jelenik meg az USA-ban."

Ennyi lenne a fülszöveg, és a majdhogynem esztétikusnak tekinthető borítót felcsapva kezdődik is a horror, eljő az apokalipszis, és valami olyan pusztulat bitang fos dolog történik, amire szavak sincsenek.
Hogy miért utálom A szürke 50 árnyalatát, és két folytatását, azt ennek a blognak a keretében még nem volt alkalmam kifejteni (és ennek a posztnak a keretében nem is fogom, de ígérem, külön posztot szentelek neki, mert megér - legalább - egy misét.), de a Grey elemzéséhez ennek ismerete nem is szükséges.
Előre le kell szögeznem, a Grey-t is utáltam. A szürkénél sokkal jobban. Miért is alakult ez így? Miért lett az érem másik oldala, avagy a fonák ezerszer, sőt, milliárdszor rosszabb, mint az egyébként is rühellt színe?
Hol is kezdjem...

A könyv több mint 700 oldal. Ismétlem, több mint 700 oldal. (Csak összevetésképpen, a Háború és béke ennek épp a duplája, több mint 1400 oldal... Tehát ez a könyv hosszban egy fél háború és béke...) 700 oldalon azért illene történni valaminek, nem igaz? Kéne cselekmény.
Na ez az, ami itt nincs. Három mondatban el tudom mondani a főbb történéseket, és a fő konfliktust.
Christian meglátja a kétbalkezes, barnahajú, jellegtelen, ártatlan Ana-t. Christian megszerzi magának az ostoba nőt, aki eközben romantikus ábrándokat szőve beleszeret. Christian - természetének engedelmeskede - a szart is kiveri a lányból, természetesen közös megegyezéses "BDSM" keretében, majd a lány elhagyja. Történet vége.
Ez a három dolog történik. Megismeri. Kiéli a vágyait. A nő lelép.

Ha nincs cselekmény, ha semmi sem történik, akkor mivel telik a 700 oldal? Őszinte leszek, azzal együtt sincs fogalmam róla, hogy olvastam az eredeti trilógiát, amiben a nő szemszögét ismerhettük meg, ott a könyv kb. 2/3-a arról szólt, hogy az ostoba liba Christian szépségét csodálja... Itt igazából valami olyasmi zajlik, hogy Ana harapdálja az ajkát, Grey-nek ettől folyamatosan erekciója van, és a nő szépségét dicsérgeti magában. Néha telefonál egyet, néha hoz egy-egy döntést, mert egy multimilliárdos cégvezetőről beszélünk, aki egy gigavállalatot irányít egy laptopról egy hotelszobából teljesen egyedül... Hiszen zseniálisan intelligens, kiemelkedő sportember, tud zongorázni, gyűjti a klasszikus irodalom első kiadásait, makulátlan az ízlése, mindig elegáns, mindig jó döntéseket hoz, és Bill Gates és Steve Jobs is hozzá járt üzleti tanfolyamra. Mert Grey ilyen zseniális. Igaz, hogy a cég valós működéséről semmi információt nem szerzünk ebből a könyvből sem, igaz, hogy valódi probléma sosem merül fel, komoly dilemma elé E. L. James egyszer sem állítja a főhősét, de nem baj, érjük be azzal, amit kapunk.
Szóval Grey 700 oldalon keresztül bámulja Ana-t, beszélget a saját farkával, és a farka mindenre reagál. Ana hajára, Ana illatára, Ana ajkaira... A horzsolásra Ana lábán. Christian farka nagyjából olyan szerepet tölt be ebben a történetben, mint Ana belső istennője az eredeti trilógiában, egyfajta dupla narrációt kapunk általa, saját, Grey-étől eltérő szemszöget, valamint némi disszociatív személyiségzavart. Ami, valljuk be, rendkívül ijesztő.

Ha eddig azt hitted, kedves olvasó, hogy C. G. egy beteg állat, akkor most rá kell döbbenned, hogy mekkorát tévedtél. Ostoba Ana szemüvegén át egy pszichopata, szociopata vadbarom képe rajzolódott ki, aki fizikailag és mentálisan is bántalmazza a vele levő nőt, minden létező módon elnyomja, és igyekszik olyannyira megtörni, hogy az, ami a nőből marad, már nyomokban se emlékeztesse az eredetire, hanem az ő igényei szerint formálódott szexjátékszer legyen, ami sosem gondolkozik, ritkán kérdez, de mindig készséges. Az árnyalat-trilógiában Christian szimplán csak ennyi. De a Grey-ben ennél jóval több. Itt pontosan nyomon követhető, hogy vadássza le a lányt, hogy követi, hogy méreti be a telefonját, hogy zsarolja bele a szüzessége elvesztésébe, és hogy zsarolja bele a se veled se nélküled jellegű, szinte kizárólag szexen alapuló, fizikai és lelki bántalmazást bőségesen tartalmazó, rendkívül egészségtelen kapcsolatukba, aminek a végkifejlete előre borítékolható. Valóban félelmetes oldalról oldalra előrehaladva látni, hogyan töri meg a naiv, ostoba kislány ellenállását, hogyan teszi szinte állatias módon magáévá, hogyan hagyja a legérzékenyebb pillanataiban magára... Néhol a hideg rázott ezektől a jelenetektől. (Olvastam valahol a neten egy szürke 50-es poént, amiben azt írták, hogy csak azért romantikus erotikus könyv kategóriában árulják, mert a pasi mocskosul gazdag, ha egy vízvezetékszerelő lenne, akkor a gyilkos elmék egyik epizódjának könyves feldolgozásaként kéne eladni... Teljesen igaz.)

Ha eddig azt hitted, hogy nem lehet rosszabb, akkor bizony megint tévedtél.
Christian gondolatait olvasni olyan, mint a Lepkegyűjtő fejében járni, ahol néha látogatást tesz Ted Bundy, és Andrei Chikatilo is. Grey ugyan nem öl nőket, de legalább olyan elszabott a lelkivilága, mint a fentebb említetteknek. Grey pszichiátriai eset, akinek gyógyszerekre, terápiára (és néha egy gumiszobára) lenne szüksége, nem pedig szubmisszív ostobákra, akik adják a lovat a marhaságai alá.

Egy percig nem tudom sajnálni a fickót, hiába a múltja tragédiája, hiába a drogos anya, hiába az anya halála, és a kanapé alá gurult zöld kisautó… Grey kapott egy második esélyt az élettől, olyan esélyt, ami egymilliárdból egy embernek adódik, és ennek ellenére 700+ oldalon keresztül semmi másról nem olvashattunk, mint arról, hogy szegény nyomorult Grey, akinek ekkora fájdalmakat kellett átélnie, szegény Grey, aki Elena áldozata, szegény Grey, akit még a csúnyagonosz Ana is elhagy…
Ha őszinte akarok lenni, okádtam ennek a fickónak minden gondolatától. Az E. L. James által ebbe a könyvbe beleköpött Christian ugyanis se nem mély, se nem érdekes, se nem intelligens. Egy ösztönlény, egy papírmasé Patrick Bateman… Nem találok rá szavakat. Rosszabb, mint bármi, amit az Árnyalat-trilógia alapján képzeltem. Egy fickó, akinek 30 évesen odáig terjed a kifejezőkészsége, hogy mindent a nemesebbik szerve rándulásaival reagál le? (Jó, tudom, ez E. L. James kifejezőkészségét jelzi csak tökéletesen pontosan, illetve azt, hogy mennyire ismeri/nem ismeri a férfiakat az írónő, de akkor is vicces.) Szálanként tudtam volna kitépni a hajamat, de ha minden egyes pénisz-említésnél kirántottam volna egy szálat, mostanra kopasz lennék. Ana belső istennője, akivel az az agyhalott nő járja a vitustáncot a saját fejében, kutyafüle Grey kommunikatív péniszéhez képest.

A könyv mérlege: E. L. James még mindig hülye, Grey még mindig beteg, de már lassan fokozhatatlan mértékben (ha ebből is trilógia lesz, nyilván fog ez még fokozódni). Ana még mindig egy idióta. A történet még mindig egy talicska trágya. Grey, aki elvileg egy kőgazdag „úriember”, ebben a könyvben 2 arcát mutatja. 1) tahó vadállat, ha rangban, hierarchiában, anyagi helyzetben alatta állóval beszél 2) idióta nyiforgó kislány, ha Ana nem úgy cselekszik, ahogy ő elvárná, és ez a kettősség a könyv legnagyobb hibája.

Mégsem ezért mondom, hogy tűzrevaló ez a könyv, nem a minősíthetetlen stílus, nem a cselekmény hiánya miatt. Minden korábban említett fekáliát elfogadtam volna, ha egy olyan férfi főhőst hoz E. L. James, aki VALÓBAN képes egy ekkora cég vezetésére, akinek van elég töke a saját és mások életének kézben tartásához. De ez a Grey, ez a nyafogó életképtelen olyannyira töketlen, hogy azt se nézem ki belőle, hogy a helyi WalMartig el tudná vezetni a családi terepjárót… Végig az volt az érzésem, hogy áramot kéne vezetnie, de mielőbb.

Értékelés: Minősíthetetlen
-10/-10 - mert ennél kevesebbet nem tudok adni

Taking Chances

Van egy könyv, amiről a molyon már elmondtam szinte minden rosszat. Egy könyv, ami a legvadabb rémálmaimban se jöjjön elő, soha többé. Egy könyv, ami rosszabb, mint a Twilight. Egy könyv, ami rosszabb, mint a Szürke 50 árnyalata... Egy könyv, ami rosszabb MINDENNÉL, amit valaha olvastam. Igazi trash skálás, méghozzá olyannyira, hogy ingyen sorsoltam ki mazochista jelentkezők között, és még az ajánlott postát is képes voltam fizetni, csak, hogy megszabadulhassak tőle. Pedig, ha megnézzük a fülszöveget, és figyelembe vesszük, hogy Vörös Pöttyös, elsőre akár még ártatlannak is tűnhet. 

"A tizennyolc éves Harper egész életét tengerészgyalogos apja szigorú felügyelete alatt töltötte, most azonban elérkezett az idő, amikor végre a saját életét élheti, és olyan tapasztalatokra tehet szert, amelyekről korábban csak az apja egységében szolgáló újoncoktól hallott. Harper hatalmas reményekkel kezdi meg első évét a San Diego-i Állami Egyetemen. 
Új lakótársának köszönhetően Harper hamar belecsöppen a bulik, a helyes pasik, a családi élet és a mindent elsöprő érzelmi viharok világába. A szíve csaknem kettészakad, amikor egyszerre szeret bele új barátjába, Brandonba és szobatársa bátyjába, Chase-be. Kemény külsejük és viharos múltjuk ellenére a fiúk imádják Harpert, és bármit megtennének érte – ha kell, félreállnak, csak hogy ő boldog legyen."

Ezzel reklámozza magát a könyv... Elhúzza a mézesmadzagot, kizárólag azért, hogy az első adandó alkalommal beletaposson az ember gyomrába, lerúgja a veséjét, megrepessze a lépét, és kizabálja az agyát az fülén és az orrán keresztül. 

Figyelem! A következő értékelés rengeteg csúnya, de azért nyomdafestéket még valamennyire tűrő szót fog tartalmazni, ezért előre is elnézést kérek.

Ha három szóban kéne értékelnem ezt a könyvet, azt mondanám, hogy irreális, ostoba, kidolgozatlan.
Mivel rettentően dühös vagyok Molly McAdams-re, és főleg magamra, amiért megvettem ezt a f*st, nem három szóban fogok értékelni. Őszintén mondom, hogy kategóriájában ennyire rosszat tán még életemben nem olvastam. Ha azt hittem, hogy Bella Swan az antinő a tvájlájtból, és ő lesz a LEGALJA a főhősnők között, hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Harper kilométereket ver az önző, idióta, csak magával törődő Bellára. Harper nem csak ostoba, önző, gyerekes, éretlen, és idióta, hanem emellé még egy rohadt szemétláda is, aki a szerelem címke mögé rejtőzve olyan válogatott kínzásoknak teszi ki a két szerencsétlen fiút, aki az útjába akadt, amilyeneket más az ellenségével se tenne meg. Elképesztő ez a nő. 

A negatív karaktereket általában szívlapáttal akarom agyonveretni, de ezt a szörnyeteget, ezt szívem szerint élve boncolnám fel. Centi széles darabokra tudnám vágni egy életlen bicskával és egy műanyag kanállal. Ha valaki egy Parancsnok mellett nő fel, egy bázison, akkor ugye logikus, hogy az az első dolga, hogy piercinget rakasson az ajka felé, amint eljött otthonról. Ugye? Aztán elrohanjon egy buliba, ahol ágyba bújik (nem szexuális értelemben) egy számára idegennel, akibe persze RÖGTÖN beleszeret, párhuzamosan azzal, hogy beleszeret az illető idegen srác lakótársába is… Ez a NORMÁLIS viselkedés egy támaszponton nevelkedett lánytól. Úgy tört ki az apja által emelt falak közül, mintha nem is 18 éves lenne, hanem 3. Felelősségérzet nulla, józan ész megintcsak nulla. Mindent és mindenkit tönkretesz maga körül, és eközben természetesen saját magát is. Egy másodpercig nem tudom sajnálni ezt a nőt, sőt, válogatott szenvedéseket kívánok neki. 

Az instalove elképesztően dühítő, az, hogy a nagy semmit is képesek meglátni benne ezek a férfiak, és mindketten ennyire szeretik őt, vérforraló. Az egész egy agyrém.
De ezt még mind lenyeltem volna. Az életszerűtlen monológokat, a botrányos dialógusokat, a pocsék fordítást simán elfogadtam volna. Amit viszont képtelen voltam, az a két fiú családja… Mindenki MINDENT megbocsátott ennek a kis szutyoknak, mindenki szinte automatikusan ÉS AZONNAL befogadta, az egyik szerelme szüleit alig pár hét után anyának és apának hívhatta, a másik szerelme szülei tolerálták, hogy egyik kapcsolatból ugrál a másikba, és hogy párhuzamosan hülyít két jobb sorsra érdemes embert. SENKI NEM vágta pofon, és nem mondta azt, hogy térj észhez lányom, egy hazug görény vagy, és nem érdemled meg egyik férfi szerelmét se, mindenki inkább csak simogatta az álszent kis lelkét, hogy Harper drágám, Te olyan jó ember vagy, jó lélek, Téged csak elterelt ez a két nagy szerelem…. Röhög a vakbelem… Életszerűtlen, eltúlzott, ócska tündérmese, ami már-már annyira negédes, hogy a visszájára fordul. 

Az egyik nagy konfliktus 100 kilométerről bűzlik, hogy hazugság, Harper mégis felül neki, és elüldözi az egyetlent, akit érdemes lett volna választania.
A másik nagy konfliktus pedig gyomorforgató. Nem tudom, hogy normális emberek hogy reagálnak arra, ha (nem lehetek spoileres) szóval arra, ami történik, de ha az én „menyem” két héttel „bizonyos események után” már egy másik férfival csókolózva vigasztalódna, biztos, hogy nem simogatnám megértően a buksiját, hogy édes kislányom, hát ez is egy nagy szerelem, hanem kitépném a szívét a torkán keresztül a 10 körmömmel. Mert ilyet normális nő nem csinál.
Hogy a két férfi főhősről is szót ejtsek.
Chase érdekes személyiség is lehetne, de nem kap teret, nem kap időt. Nem ismerjük meg, bár a két fiú közül kérdés nélkül őt választanám.
Brandon annyira kétdimenziós, hogy hiába van jelen, nincs ott igazán. Instalove, instakedvesség, instaminden…
McAdams szerintem minden létező romantikus könyv főbb momentumait egybe akarta olvasztani ebben a karakterben, hiszen verekszik (mint Travis, meg a Real főhőse, meg… ) birtokló, bár tagadja (mint Edward, mint Travis, mint…. ) okos (mint Travis, mint Edward, mint…. ) Stb. Szóval Brandon igazából egy herélt Travis light, akibe szinte minden más romantikus férfi főhőst beleoltottak, de az életet, a valóságosságot, a szerethetőséget kilúgozták belőle a biztonság kedvéért. Csak, hogy biztosan ne ártson… 

Történik, ami történik, ez megint spoiler lenne, nem mennék bele inkább… De oldalról oldalra nyúlt az arcom, és a végére fel akartam gyújtani az egész könyvet, kitépni a lapokat, megtaposni, stb.
Egyrészt mert van ám egy olyan szó, hogy bizalom. Meg egy olyan is, hogy logika. Sőt, szókapcsolatban is létezik, logikus gondolkodásként. Hát, ebben az univerzumban semmi sincs ebből. Amit ez a Harper nevű szörnyeteg tesz, arra pedig szavak sincsenek.
Ez nem szerelmi történet, ez inkább pszichohorror.
Aki jót akar magának, az nem olvassa el, és SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem adja 14 -18 éves kamaszok kezébe, mert ha erről az agyhalott Harper-ről vesznek példát, akkor szomorú jövő elé nézünk össztársadalmi szinten.

Gyöngyszemek a könyvből:
„elfojt a magzatvíz”
„szereltek”
„de viszont”
Folytassam?

Nincs az a pontszám, ami ezt kifejezné.

-10 pont