Taking Chances

Van egy könyv, amiről a molyon már elmondtam szinte minden rosszat. Egy könyv, ami a legvadabb rémálmaimban se jöjjön elő, soha többé. Egy könyv, ami rosszabb, mint a Twilight. Egy könyv, ami rosszabb, mint a Szürke 50 árnyalata... Egy könyv, ami rosszabb MINDENNÉL, amit valaha olvastam. Igazi trash skálás, méghozzá olyannyira, hogy ingyen sorsoltam ki mazochista jelentkezők között, és még az ajánlott postát is képes voltam fizetni, csak, hogy megszabadulhassak tőle. Pedig, ha megnézzük a fülszöveget, és figyelembe vesszük, hogy Vörös Pöttyös, elsőre akár még ártatlannak is tűnhet. 

"A tizennyolc éves Harper egész életét tengerészgyalogos apja szigorú felügyelete alatt töltötte, most azonban elérkezett az idő, amikor végre a saját életét élheti, és olyan tapasztalatokra tehet szert, amelyekről korábban csak az apja egységében szolgáló újoncoktól hallott. Harper hatalmas reményekkel kezdi meg első évét a San Diego-i Állami Egyetemen. 
Új lakótársának köszönhetően Harper hamar belecsöppen a bulik, a helyes pasik, a családi élet és a mindent elsöprő érzelmi viharok világába. A szíve csaknem kettészakad, amikor egyszerre szeret bele új barátjába, Brandonba és szobatársa bátyjába, Chase-be. Kemény külsejük és viharos múltjuk ellenére a fiúk imádják Harpert, és bármit megtennének érte – ha kell, félreállnak, csak hogy ő boldog legyen."

Ezzel reklámozza magát a könyv... Elhúzza a mézesmadzagot, kizárólag azért, hogy az első adandó alkalommal beletaposson az ember gyomrába, lerúgja a veséjét, megrepessze a lépét, és kizabálja az agyát az fülén és az orrán keresztül. 

Figyelem! A következő értékelés rengeteg csúnya, de azért nyomdafestéket még valamennyire tűrő szót fog tartalmazni, ezért előre is elnézést kérek.

Ha három szóban kéne értékelnem ezt a könyvet, azt mondanám, hogy irreális, ostoba, kidolgozatlan.
Mivel rettentően dühös vagyok Molly McAdams-re, és főleg magamra, amiért megvettem ezt a f*st, nem három szóban fogok értékelni. Őszintén mondom, hogy kategóriájában ennyire rosszat tán még életemben nem olvastam. Ha azt hittem, hogy Bella Swan az antinő a tvájlájtból, és ő lesz a LEGALJA a főhősnők között, hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Harper kilométereket ver az önző, idióta, csak magával törődő Bellára. Harper nem csak ostoba, önző, gyerekes, éretlen, és idióta, hanem emellé még egy rohadt szemétláda is, aki a szerelem címke mögé rejtőzve olyan válogatott kínzásoknak teszi ki a két szerencsétlen fiút, aki az útjába akadt, amilyeneket más az ellenségével se tenne meg. Elképesztő ez a nő. 

A negatív karaktereket általában szívlapáttal akarom agyonveretni, de ezt a szörnyeteget, ezt szívem szerint élve boncolnám fel. Centi széles darabokra tudnám vágni egy életlen bicskával és egy műanyag kanállal. Ha valaki egy Parancsnok mellett nő fel, egy bázison, akkor ugye logikus, hogy az az első dolga, hogy piercinget rakasson az ajka felé, amint eljött otthonról. Ugye? Aztán elrohanjon egy buliba, ahol ágyba bújik (nem szexuális értelemben) egy számára idegennel, akibe persze RÖGTÖN beleszeret, párhuzamosan azzal, hogy beleszeret az illető idegen srác lakótársába is… Ez a NORMÁLIS viselkedés egy támaszponton nevelkedett lánytól. Úgy tört ki az apja által emelt falak közül, mintha nem is 18 éves lenne, hanem 3. Felelősségérzet nulla, józan ész megintcsak nulla. Mindent és mindenkit tönkretesz maga körül, és eközben természetesen saját magát is. Egy másodpercig nem tudom sajnálni ezt a nőt, sőt, válogatott szenvedéseket kívánok neki. 

Az instalove elképesztően dühítő, az, hogy a nagy semmit is képesek meglátni benne ezek a férfiak, és mindketten ennyire szeretik őt, vérforraló. Az egész egy agyrém.
De ezt még mind lenyeltem volna. Az életszerűtlen monológokat, a botrányos dialógusokat, a pocsék fordítást simán elfogadtam volna. Amit viszont képtelen voltam, az a két fiú családja… Mindenki MINDENT megbocsátott ennek a kis szutyoknak, mindenki szinte automatikusan ÉS AZONNAL befogadta, az egyik szerelme szüleit alig pár hét után anyának és apának hívhatta, a másik szerelme szülei tolerálták, hogy egyik kapcsolatból ugrál a másikba, és hogy párhuzamosan hülyít két jobb sorsra érdemes embert. SENKI NEM vágta pofon, és nem mondta azt, hogy térj észhez lányom, egy hazug görény vagy, és nem érdemled meg egyik férfi szerelmét se, mindenki inkább csak simogatta az álszent kis lelkét, hogy Harper drágám, Te olyan jó ember vagy, jó lélek, Téged csak elterelt ez a két nagy szerelem…. Röhög a vakbelem… Életszerűtlen, eltúlzott, ócska tündérmese, ami már-már annyira negédes, hogy a visszájára fordul. 

Az egyik nagy konfliktus 100 kilométerről bűzlik, hogy hazugság, Harper mégis felül neki, és elüldözi az egyetlent, akit érdemes lett volna választania.
A másik nagy konfliktus pedig gyomorforgató. Nem tudom, hogy normális emberek hogy reagálnak arra, ha (nem lehetek spoileres) szóval arra, ami történik, de ha az én „menyem” két héttel „bizonyos események után” már egy másik férfival csókolózva vigasztalódna, biztos, hogy nem simogatnám megértően a buksiját, hogy édes kislányom, hát ez is egy nagy szerelem, hanem kitépném a szívét a torkán keresztül a 10 körmömmel. Mert ilyet normális nő nem csinál.
Hogy a két férfi főhősről is szót ejtsek.
Chase érdekes személyiség is lehetne, de nem kap teret, nem kap időt. Nem ismerjük meg, bár a két fiú közül kérdés nélkül őt választanám.
Brandon annyira kétdimenziós, hogy hiába van jelen, nincs ott igazán. Instalove, instakedvesség, instaminden…
McAdams szerintem minden létező romantikus könyv főbb momentumait egybe akarta olvasztani ebben a karakterben, hiszen verekszik (mint Travis, meg a Real főhőse, meg… ) birtokló, bár tagadja (mint Edward, mint Travis, mint…. ) okos (mint Travis, mint Edward, mint…. ) Stb. Szóval Brandon igazából egy herélt Travis light, akibe szinte minden más romantikus férfi főhőst beleoltottak, de az életet, a valóságosságot, a szerethetőséget kilúgozták belőle a biztonság kedvéért. Csak, hogy biztosan ne ártson… 

Történik, ami történik, ez megint spoiler lenne, nem mennék bele inkább… De oldalról oldalra nyúlt az arcom, és a végére fel akartam gyújtani az egész könyvet, kitépni a lapokat, megtaposni, stb.
Egyrészt mert van ám egy olyan szó, hogy bizalom. Meg egy olyan is, hogy logika. Sőt, szókapcsolatban is létezik, logikus gondolkodásként. Hát, ebben az univerzumban semmi sincs ebből. Amit ez a Harper nevű szörnyeteg tesz, arra pedig szavak sincsenek.
Ez nem szerelmi történet, ez inkább pszichohorror.
Aki jót akar magának, az nem olvassa el, és SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem adja 14 -18 éves kamaszok kezébe, mert ha erről az agyhalott Harper-ről vesznek példát, akkor szomorú jövő elé nézünk össztársadalmi szinten.

Gyöngyszemek a könyvből:
„elfojt a magzatvíz”
„szereltek”
„de viszont”
Folytassam?

Nincs az a pontszám, ami ezt kifejezné.

-10 pont