Eddig a fülszöveg, innentől ketten maradunk, a Nobel-díjas író, Modiano, és én. Bizsut nem számolom a társaságunkba, mert a lány gondolataiból azt sem lehet elhinni, amit kérdez, nemhogy azt, amire visszaemlékezik."Thérèse, a magányos, fiatal lány megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s e szokatlan keresés közben fölidézi maga előtt a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket: Mi volt hazugság, és mi igaz? Az anyja valóban meghalt-e Marokkóban, ahogyan azt eddig tudta, vagy mindvégig itt élt Párizsban, s csak karrierje miatt hagyta el lányát, akit boldogabb időkben Kis Bizsunak hívott? S vajon e boldogabb idők gazdagsága honnan származott? Ki volt az anyja tulajdonképpen, és kivé lett ő maga? Jóvá tudja-e tenni a múlt hibáit? A szép, törékeny lány igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül."
Hogy mit gondolok erről a történetről? Selyemköntösben a semmi.
Határozott nemet mondok erre a könyvre, és a benne szereplő, mentálisan beteg, nehéz sorsú Bizsura is. A történetnek se eleje, se vége, és ami a legdühítőbb, értelme sincs. Bizsu úgy próbálja összerakni a múltja darabjait, hogy azt sem hiheti el az olvasó, ami kérdésként hangzik el, nemhogy a tényként közölt dolgokat… Minden épp annyira lehet tévedés, mint annak az ellenkezője. Innentől akkor mi az, amit értékelni lehet? Az ötlet? A koncepció? Láttam már hasonlót, ennél jobbat is. Máskor. Mástól.
A megvalósítás? Se nem stílusbravúr, se nem formabontó zsenialitás. Modiano inkább másol, és inkább beül a készbe, minthogy valami egyedit, megismételhetetlent alkosson. Azt az illúziót kelti, hogy történt valami, hogy átélhettünk valamit, de közben ez csak az, amit az első mondatomban írtam. Selyemköntösben a semmi. Szépelgés, és művészieskedés, de valós érték nélkül. Azt hazudja a könyv, azt hazudja maga Bijou, hogy most dráma van, most épp átélünk valamit, de ha racionálisan nézzük, nem történik semmi igaz. Nem történik semmi.
A sok pozitív értékelés után ez nekem hatalmas csalódás volt. (Arról nem is beszélve, hogy régen rossz, ha jegyzetben kell megmagyarázni, miről is szólt, amit olvastunk, ha az egyszeri feldolgozónak semmi saját benyomása nem születik, mert nem is születhet ebből a katyvaszból. Akkor bizony ez a katyvasz úgy sz*r, ahogy van… Hajós András elcsépelt poénja jutott eszembe A kis Bizsu kapcsán: „Mire gondolt a költő? A jogdíjra.” Mire gondolt itt Modiano? Arra, hogy a kommersz ponyvákon felnőtt lázas ifjúság elélvez majd a semmitől is, ha szépen burkolja be. Ennél pedig én többre tartottam őt. Mindketten tévedtünk.)
5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése